fbpx

Ellopták majd elásták a napelem panelokat

A rendőrségre 2021. május 21-én érkezett bejelentés arról, hogy egy Balmazújváros illetékességi területéhez tartozó napelemparkban lopás történt. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, és megállapították, hogy az elkövetők kétmillió forint értékű napelemet tulajdonítottak el a telephelyről.

A nyomozás adatai szerint egy 60 éves férfi a 27 éves fiával, valamint a szintén 27 éves vejével közösen lopott a napelemparkban. Egyikük elterelte az ott dolgozó biztonsági őr figyelmét, közben ketten telepakolták az autójukat a napelemekkel. Hazaérve úgy döntöttek, hogy később használják fel az eltulajdonított szerkezeteket, ezért elásták őket.

Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman részletes beismerő vallomást tettek, a nyomozók pedig hiánytalanul megtalálták és lefoglalták a napelemeket. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben – közölte a rendőrség.

A kép csak illusztráció!
solar

solar

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Hasonló cikkek

Solar

Hogyan készül a napelem?

Napelemek esetében rendkívül fontos a gyártási folyamat, mely azonos lépésekből áll, típustól függetlenül. Az ingadozó és kiszámíthatatlan villamosenergia árak és a fosszilis tüzelőanyagok környezetre gyakorolt

Solar

Napelemek mérete, paraméterei

Napelemes rendszer telepítése előtt az egyik leggyakrabban feltett kérdés az beruházás összköltségén túl, a rendszer mérete. Kivitelkezéskor nem mindegy, mennyi a rendelkezésre álló hely, milyen

Solar

Alkalmas-e a házam napelemes rendszer telepítésére?

Ahhoz, hogy megállapítsuk, alkalmas-e egy ház napelemes rendszer telepítésére, több fontos szempontot is figyelembe kell vennünk. Összeszedtünk pár fontos tényezőt, amely befolyásolják a sikeres telepítést. Megfelelő

Solar

Tudnivalók a hibrid napelemes rendszerről

A klímaváltozás egyre inkább terel minket a megújuló energiaforrások használata felé. A hibrid üzemű napelemes rendszer a lakossági fogyasztóknak is remek lehetőség lehet, hiszen kevésbé

Napelemet szeretnél? Kérj árajánlatot!

Napelemet szeretnél?

Ingyenes tanácsadásunkon felteheted kérdéseidet!